2013. január 18., péntek

Valamit a Semmiről – kritika Janne Teller: Semmi c. könyvéről


Egy ifjúsági regény, amit Dániában először betiltottak, aztán kötelező olvasmánnyá tettek, és az élet értelmének kereséséről szól. Kábé ennyit tudtam erről a könyvről, de mindez, és egyéb félinformációk felkeltették az érdeklődésemet.
Először azt hittem, csak össze-vissza minta a  védőborító - de ha jobban megnézzük,  láthatjuk, hogy nem az.
Először azt hittem, csak össze-vissza minta a
védőborító - de ha jobban megnézzük,
láthatjuk, hogy nem az.
            Ez a könyv (regény, vagy inkább kisregény) olyan rövid, hogy nehéz anélkül beszélni róla, hogy ne mesélje el az ember az egész történetét. Ezért csak annyit mondok el belőle, hogy az igazi sokkok váratlanul érjék azt is, aki előtte elolvasta ezt a kritikát.
            Azt is mondhatnánk, hogy ez egy nagyon jól megszerkesztett tanmese. De akkor miért üt akkorát, és miért fáj olyan nagyon? Egyszerű, gyerekes nyelven, tömören és tárgyilagosan számol be a történésekről egy résztvevő kislány szemszögéből. De a történések annyira brutálisak, hogy így még inkább felforgatják az ember… gondolatait.
            A cselekmény jórészt abból áll, hogy nyolcadikos diákok halomba hordják azokat a tárgyakat, amik az osztálytársaik szerint az illető számára a legértékesebb. Sorban haladnak, és mindig az előtte „adakozó” mondja meg, mi legyen az, amit a következőnek be kell adnia – mert bizony magától senki nem adná oda ezeket a dolgokat. És ahogy egyre inkább „belejönnek”, úgy egyre durvábbak ezek a dolgok. Azért kezdik ezt el, mert egy osztálytársuk, Pierre Anton egy nap kijelenti, hogy semmit sem érdemes csinálni, ha egyszer úgy sincs semminek értelme; felmászik a telkük szélén, az utcára kilógó szilvafára, és ott gyakorolja a semmittevést (amit ugyebár előbb vagy utóbb mindenki el fog kezdeni a föld alatt), illetve osztja az észt (köhöm) az arra járó osztálytársainak. Ennek az osztálytársuknak (és talán még inkább maguknak) akarják bebizonyítani, hogy igenis vannak fontos dolgok, és az életnek van értelme. De akad egy bökkenő: ha valaki azt feltételezi, hogy semminek sincs értelme, akkor annak sincs értelme, hogy valaki az értelmét keresse…
            Ahogy a gyerekek önállósodnak, és egymás és az értékek ellen fordulnak, az engem emlékeztetett Golding regényére, A legyek urára, amit pár éve olvastam. Akkor az a könyv nagyon brutálisnak tűnt, elvégre az is. De annyi különbség azért van, hogy A legyek urát bátran ajánlanám a gyerekemnek bármikor; ha nagyon fél, legfeljebb abbahagyja. De a Semmitől óva inteném, míg meg nem tudja fogalmazni, hogy számára mi az élet értelme. Avagy: mi számára a legfontosabb az életben. Avagy: mi az élete célja? Avagy: mi az, amit a saját életénél is fontosabbnak tart, és meg is halna, ha ezt a célja megkívánná?
            Mert ez egy veszélyes könyv annak, aki nem tudja, miért él a világon. Persze lehet, hogy nem fogja tőle felvágni az ereit, sőt. De ez a könyv – a hagyományos tanmesékkel ellentétben - nem tartalmazza a tanulság levonását, ezt már az olvasóra bízza. Ezért plusz pont jár! És nehezen elképzelhető, hogy valaki ne érezné, hogy állást kell foglalnia a könyvben leírtakkal kapcsolatban. Máskülönben az Egésznek semmi értelme.
            Gyakorlatilag mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a könyvet. Leginkább az legyen a korlátozás, amit fentebb a „mikor ajánlanám a gyerekemnek” résznél leírtam. Nem hittem volna, hogy az élet értelméről valami újat lehet nekem mondani – de lehetett. Szerintem ez majdnem bárkivel hasonlóképpen lehet. Akivel pedig még sincs így, az jól el tud szórakozni a jelképek visszakódolásával. Meg az is, akinek emellett még újat is mond.
            A könyv minden szereplője, a hozzá kapcsolódó dologgal és a többiekhez való viszonyával együtt egy-egy fontos dolgot jelképez. Ahogy a Fontos Dolgokat halomba rakják, és elszakítják azoktól, akikhez eredetileg tartozott, az értelmüktől fosztják meg őket. Ez a Fontos Dolgok Halmának tragédiája: ha egy értelmes dolgot elszakítunk attól, aki számára értelmes és fontos volt, pont a lényegétől, az értelmétől fosztják meg. Ha egy értelmes dologtól elszakítják az értelmét, csak a dolog marad, értelem nélkül. És ahol nincs értelem, csak az őrület marad.
            Annak, aki kineveti a Kérdést, hogy Miért?, azon nem sokat lehet segíteni. Hirtelen mintha az egész világ őt támogatná. Viszont a világgal együtt ő is csak Semmi. Nyugodtan felülhet a szilvafára, de akár vonat elé is ugorhat, ha rajta múlik. Aki viszont abból indul ki, hogy a Kérdésnek van értelme, annak – talán nem túlzok – ennél nincs is fontosabb kérdés a világon. És biztos vagyok benne, hogy ha nem mondja ki, hogy megtalálta a választ rá, akkor meg fogja találni.
            De nem mindegy, hogyan keresi.
            Vannak dolgok, amikről az ember nem beszél nyíltan a hétköznapon. Sőt, talán annyira féli a dolgot, hogy kiakad, ha szóba kerül, és megpróbálja másra terelni a szót, vagy akár szitkozódni kezd. Aki ezt a könyvet elolvassa, ezalatt valószínűleg egyszer-kétszer görcsbe rándul a gyomra, és azt mormogja: „Ne! Ezt nem szabad! Ilyenre még gondolni sem szabad!”
            Figyelmeztetés: miután elolvasta a könyvet, minimum egy napig ne hallgasson zenét, és ne nézzen tévét! Csak nyugodtan rágódjon! Máskülönben mi értelme volt elolvasni? :-)
            9+/10

            Apróbetűs megjegyzések: Ez a gyermeteg, ismételgetős stílus tényleg nagyon gyermeteg és ismételgetős! A fenébe is az ilyen stílust! És a trágár kifejezések! Bizony, nem lenne meg a könyv nélküle? Oké, oké, hát érthető a használatuk, értem is, miért használtattak, csupán kicsit kidühöngtem magam itt a végén.

Ezt is nézd meg:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése