2013. január 29., kedd

L’angolhumor pour 42 – a Galaxis útikalauz stopposoknak trilógia első két részének kritikája


Van egy könyv, ami hallatlan népszerűségnek örvend szerte az interneten. A rá való hivatkozások száma meghaladja a Föld lakosságának számát, és humorának híre majdnem minden internetezőhöz eljut. Ez a könyv, ami egy ötrészes trilógia (vagy éppen annak első része, ahogy tetszik), nem más, mint Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak-ja.
Raktam fel képet is ide.
Ez a kötet volt meg a könyvtárban.
            Ha kimondhatjuk azt, hogy vannak frappáns címek, amik megfelelően tükrözik a regény világát, akkor bátran állíthatjuk, hogy a Galaxis útikalauz stopposoknak egy ilyen cím. Sugallja a regény beteges abszurd humorát, illetve tartalmára nézve is ad egy-két támpontot.
            Sokan annyira szeretik ezt a regényt, hogy rajongásukból szinte vallást csinálnak: megülik a törölközőnapot, életük értelmének a 42-t nevezik meg… Én még távolról sem tartozom közéjük.
            Ez a regény tipikus példája annak, hogy egy intelligens ember leül az üres lap elé, és mindenféle terv nélkül teleírja azt, majd ezt a szöveget aztán mások elolvassák. Ha a dolog úgy alakul, hogy ezek az emberek vevők a szerző stílusára, akkor előfordulhat, hogy kultuszkönyvet csinálnak belőle.
            E könyv jellemzői, amik figyelemreméltóvá teszik:
            - műfajára nézve valamiféle abszurd sci-fi
            - abszurd angol humora és beteges paradoxonjai mindenféle embert el tudnak szórakoztatni
            - tartalma kellőképpen elgondolkodtató
            - olyan részeket tartalmaz, amik mélyen az ember elméjébe vésődnek (pl. 42, pángalaktikus gégepukkasztó, bábel-hal, törölköző, stb.), és az élet minden második területén eszébe jutnak
            - bír a sci-fik azon jellemzőjével, hogy „előre megmond” dolgokat
            - bír az angol humor azon jellemzőjével, hogy aki szereti, az a röhögéstől, aki nem szereti, az a kíntól fetreng a földön (vagy éppen egyik se, és unalmasnak találja a könyvet, esetleg távolságtartóan szemléli, ahogy én is olvastam volt)
            - mer idióta és modoros lenni, mert tudja, hogy ezt nem csak hogy megbocsátják, de még szeretik is
Ami annyira nem figyelemreméltó:
            - bizony, ez a könyv igencsak hosszúra sikeredett
            - rossz döntés volt megfilmesíteni
            - a nihilista (42-ista) hangvétel csak a nihilistáknak (42-istáknak) jön be
Észrevételeim és véleményeim:
            - A könyv egy olyan Világegyetemben játszódik, amiben megbomlott a rend. Nem az a békés, szép, fenséges világmindenség, amilyennek a hétköznapi ember látja, hanem egy rendezetlen, csupa abszurddal és rondával, értelmetlennel és idegesítővel tele világban.
            - A szereplők (főleg Arthur, Ford és Trillian, akik pedig mondhatni főszereplők) szinte teljesen jellem nélkül valók. Nem lehet őket kedvelni vagy nem kedvelni, mert nincsenek igazi tulajdonságaik. Arthurral talán csak azért lehet valamelyest azonosulni, mert ő egy földlakó (mondjuk Trillian is az, csak ezt nem hangsúlyozzák túl). Zaphod amolyan szerethető idióta, ő talán a legkidolgozottabb szereplő. Marvint sokan szeretik, szerintem kissé idegesítő – de az abszurd jelleme tényleg jópofa. De akkor is hiányolom a valódi szereplőket.
            - Vajon milyen lehet a Hooloovoo (a kék szín egy szuperintelligens árnyalata)? Szívesen megnéznék egyet! :-)
            - A valószínűtlenségi hajtómű csak szerintem zagyvaság, vagy tényleg az? (ha kevésbé lennék szégyenlős, azt mondanám: „Hű, ez zseniális!”, de azt hiszem ez egyszerűen abszurd, és ezzel nincs is semmi gond)
A két általam olvasott rész kritikája:
            - Sokáig tartott, míg belerázódtam, addig kifejezetten idegesített a stílusa. Zaphod (és többek között az imént említett Hooloovoo) megjelenésénél majdnem abbahagytam. Az első részben benne van sok minden – de összességében elég kevés. Talán önmagában nem is állna meg a lábán. Pedig humor és emlékezetes elemek rengeteg van benne. De teljesen lezáratlan. Az utolsó mondatok:
            „ - Oké bogaram, kapaszkodj! – mondta Zaphod. – Bekapunk valamit az Univerzum Pereme Étteremben.”
            - Szóval, ez így nem volt kielégítő. Belekezdtem a második könyvbe is, amelynek címe: Vendéglő a világ végén. Minthogy az Univerzum időbeli végére gondolnak (ha nem vagyok spoileres), nem pedig a peremére, az utolsó mondat nem is volt pontos.
            Ez a könyv már jobban tetszett, mint az előző, de ez a két könyv csak együtt tesz ki egyet. Itt a leírások már képszerűbbek, és sokkal jobban bele lehet magunkat élni a történetbe (ami itt ráadásul még nevezhető is történetnek). Érdekesebb is az egész. Azonban a végén elveszítjük a fele társaságot, és így egyértelmű, hogy lesz folytatás. Azonban a felemás lezárás, ahol megtudják, mi a kérdés, amire a válasz a 42, negatív módon kielégítő – ez azt takarja, hogy úgy döntöttem, kábé értem, mire megy ki a játék, és ebből elég is volt. Nem szeretnék tovább hallgatni egy olyan embert, aki szerint az élet, a világmindenség meg minden értelme 42. Ezt nem lehet tovább ragozni. Vagyis lehet, de minek. Mert 42? Azért akár lehetne vonat elé leguggolni is.
            Szóval, kinek és hogyan ajánlanám ezt a könyvet? Csak annak, akit érdekel. Mert bizony nem egy épületes olvasmány, ha érdekes és vicces is.
            Viszont van egy érdekes eleme: noha alig van több életindok benne, mint a Semmi Pierre Antonjában, az ember még sem úgy teszi le, hogy már készíti is a kötelet – inkább mosolyog. Miért? Talán azért, mert mosolyogni még mindig jobb, mint sírni, még ha inkább az is lenne indokolt. Vagy talán mert jól esik egy olyan univerzumba visszajönni, aminek a 42-nél több az értelme.
            8/10

Ezt is nézd meg:

2013. január 18., péntek

Valamit a Semmiről – kritika Janne Teller: Semmi c. könyvéről


Egy ifjúsági regény, amit Dániában először betiltottak, aztán kötelező olvasmánnyá tettek, és az élet értelmének kereséséről szól. Kábé ennyit tudtam erről a könyvről, de mindez, és egyéb félinformációk felkeltették az érdeklődésemet.
Először azt hittem, csak össze-vissza minta a  védőborító - de ha jobban megnézzük,  láthatjuk, hogy nem az.
Először azt hittem, csak össze-vissza minta a
védőborító - de ha jobban megnézzük,
láthatjuk, hogy nem az.
            Ez a könyv (regény, vagy inkább kisregény) olyan rövid, hogy nehéz anélkül beszélni róla, hogy ne mesélje el az ember az egész történetét. Ezért csak annyit mondok el belőle, hogy az igazi sokkok váratlanul érjék azt is, aki előtte elolvasta ezt a kritikát.
            Azt is mondhatnánk, hogy ez egy nagyon jól megszerkesztett tanmese. De akkor miért üt akkorát, és miért fáj olyan nagyon? Egyszerű, gyerekes nyelven, tömören és tárgyilagosan számol be a történésekről egy résztvevő kislány szemszögéből. De a történések annyira brutálisak, hogy így még inkább felforgatják az ember… gondolatait.
            A cselekmény jórészt abból áll, hogy nyolcadikos diákok halomba hordják azokat a tárgyakat, amik az osztálytársaik szerint az illető számára a legértékesebb. Sorban haladnak, és mindig az előtte „adakozó” mondja meg, mi legyen az, amit a következőnek be kell adnia – mert bizony magától senki nem adná oda ezeket a dolgokat. És ahogy egyre inkább „belejönnek”, úgy egyre durvábbak ezek a dolgok. Azért kezdik ezt el, mert egy osztálytársuk, Pierre Anton egy nap kijelenti, hogy semmit sem érdemes csinálni, ha egyszer úgy sincs semminek értelme; felmászik a telkük szélén, az utcára kilógó szilvafára, és ott gyakorolja a semmittevést (amit ugyebár előbb vagy utóbb mindenki el fog kezdeni a föld alatt), illetve osztja az észt (köhöm) az arra járó osztálytársainak. Ennek az osztálytársuknak (és talán még inkább maguknak) akarják bebizonyítani, hogy igenis vannak fontos dolgok, és az életnek van értelme. De akad egy bökkenő: ha valaki azt feltételezi, hogy semminek sincs értelme, akkor annak sincs értelme, hogy valaki az értelmét keresse…
            Ahogy a gyerekek önállósodnak, és egymás és az értékek ellen fordulnak, az engem emlékeztetett Golding regényére, A legyek urára, amit pár éve olvastam. Akkor az a könyv nagyon brutálisnak tűnt, elvégre az is. De annyi különbség azért van, hogy A legyek urát bátran ajánlanám a gyerekemnek bármikor; ha nagyon fél, legfeljebb abbahagyja. De a Semmitől óva inteném, míg meg nem tudja fogalmazni, hogy számára mi az élet értelme. Avagy: mi számára a legfontosabb az életben. Avagy: mi az élete célja? Avagy: mi az, amit a saját életénél is fontosabbnak tart, és meg is halna, ha ezt a célja megkívánná?
            Mert ez egy veszélyes könyv annak, aki nem tudja, miért él a világon. Persze lehet, hogy nem fogja tőle felvágni az ereit, sőt. De ez a könyv – a hagyományos tanmesékkel ellentétben - nem tartalmazza a tanulság levonását, ezt már az olvasóra bízza. Ezért plusz pont jár! És nehezen elképzelhető, hogy valaki ne érezné, hogy állást kell foglalnia a könyvben leírtakkal kapcsolatban. Máskülönben az Egésznek semmi értelme.
            Gyakorlatilag mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a könyvet. Leginkább az legyen a korlátozás, amit fentebb a „mikor ajánlanám a gyerekemnek” résznél leírtam. Nem hittem volna, hogy az élet értelméről valami újat lehet nekem mondani – de lehetett. Szerintem ez majdnem bárkivel hasonlóképpen lehet. Akivel pedig még sincs így, az jól el tud szórakozni a jelképek visszakódolásával. Meg az is, akinek emellett még újat is mond.
            A könyv minden szereplője, a hozzá kapcsolódó dologgal és a többiekhez való viszonyával együtt egy-egy fontos dolgot jelképez. Ahogy a Fontos Dolgokat halomba rakják, és elszakítják azoktól, akikhez eredetileg tartozott, az értelmüktől fosztják meg őket. Ez a Fontos Dolgok Halmának tragédiája: ha egy értelmes dolgot elszakítunk attól, aki számára értelmes és fontos volt, pont a lényegétől, az értelmétől fosztják meg. Ha egy értelmes dologtól elszakítják az értelmét, csak a dolog marad, értelem nélkül. És ahol nincs értelem, csak az őrület marad.
            Annak, aki kineveti a Kérdést, hogy Miért?, azon nem sokat lehet segíteni. Hirtelen mintha az egész világ őt támogatná. Viszont a világgal együtt ő is csak Semmi. Nyugodtan felülhet a szilvafára, de akár vonat elé is ugorhat, ha rajta múlik. Aki viszont abból indul ki, hogy a Kérdésnek van értelme, annak – talán nem túlzok – ennél nincs is fontosabb kérdés a világon. És biztos vagyok benne, hogy ha nem mondja ki, hogy megtalálta a választ rá, akkor meg fogja találni.
            De nem mindegy, hogyan keresi.
            Vannak dolgok, amikről az ember nem beszél nyíltan a hétköznapon. Sőt, talán annyira féli a dolgot, hogy kiakad, ha szóba kerül, és megpróbálja másra terelni a szót, vagy akár szitkozódni kezd. Aki ezt a könyvet elolvassa, ezalatt valószínűleg egyszer-kétszer görcsbe rándul a gyomra, és azt mormogja: „Ne! Ezt nem szabad! Ilyenre még gondolni sem szabad!”
            Figyelmeztetés: miután elolvasta a könyvet, minimum egy napig ne hallgasson zenét, és ne nézzen tévét! Csak nyugodtan rágódjon! Máskülönben mi értelme volt elolvasni? :-)
            9+/10

            Apróbetűs megjegyzések: Ez a gyermeteg, ismételgetős stílus tényleg nagyon gyermeteg és ismételgetős! A fenébe is az ilyen stílust! És a trágár kifejezések! Bizony, nem lenne meg a könyv nélküle? Oké, oké, hát érthető a használatuk, értem is, miért használtattak, csupán kicsit kidühöngtem magam itt a végén.

Ezt is nézd meg:

2013. január 2., szerda

EGY ÉVES A BLOG – összefoglalás + a Google kereső világa


2011. 12. 22-én lett felrakva az első bejegyzés, a Csúcsgörény

Már túl vagyunk az évfordulón tíz nappal, de így is elmondhatom, hogy a blognak az első évben megvolt 3000 látogatója. Jobb oldalt meg lehet nézni, mire voltak leginkább kíváncsiak.

Összesen 71 bejegyzést raktam fel, ebből 41 könyvkritika, 18 összeállítás idézetekből, 5 vélemény, meg még vannak egyéb bejegyzések is.

A blog egyik bejegyzését a Wikipédia is idézi, mint forrást (nem tudom, ki idézett mit, de ittlátható a szócikk).

Azt hiszem, hogy lévén, hogy nem vagyok egy könyvmoly, nem túl jelentős mennyiségű, és lévén, hogy nem vagyok túl gyakorlott, nem túl jó minőségű szócikket jelentettem itt meg. Azért remélem, hogy segíthettem vele. Ha csak egyetlen embert rá tudtam venni, hogy elolvassa valamelyik itt ismertetett könyvet, úgy hiszem, nincs okom panaszra.

Most pedig következzék egy kis összeállítás azokból a kifejezésekből, amikkel a blogra keveredtek emberek.

Képzavarok:
nem mind arany ami fénylik szent péter esernyője – Kis képzavar. Lásd: Nem mind arany, ami fénylik és Szent Péter esernyője
foucault inga szerb antal
szent antal a világirodalom története

Erre keres, aki tudja, mit akar:
arisztokrata regény – oké, a Háború és béke az – de egyáltalán van ilyen fogalom?
agyament idézetek – lásd ITT
"az ember" + robert winston – én is próbálkozok néha ilyesmivel
miket kritizál gulliver
mi a mondanivalója a narnia krónikáinak – nem csodálom, ha valaki ilyet kérdez
idézetek okosságról
miről szól a don quijote

Kérdezz, én felelek mindenre:
ki írta a szent péter esernyője cimu konyvet?
hol lehet még kapni a varázsló unokaöccse című könyvet? árak
ország melyik részén játszódik a szent péter esernyője?

Biológia
pincebogár és csótány közötti különbségNagyvárosi természetbúvár
ősrovarok – Így találtak a blogra 10-en is.
lány és fiú csótány közti különbség

Mi van?
szent péter esernyöje rövid tartalma olvasmánynak – Olvasmánynak?
szerb antal a világirodalom története röviden – No Komment
a mai olvasó szerb antal
szerb antal blog
jehu blog – ez végül is igaz, elvégre én is jehu vagyok
szerelmes versek csédé – a csédé az a név, amin regisztrálva vagyok     
letisztult olvasás hitler
goethének nincsenek érzelmei

Elírtuk
kötelező olvasmányok don   
22.-es csapdája idézetek – Huszonkettedikes. Ez hatszor is megvolt.
donkihote könyv

Erről sem írtam
gulliver paródia
egyperces novella: borges
edzés idézetek
szem védelme
kafka a császár üzenete elemzés
papír út
a kismadár film elemzése

Kötelező olvasmányok:
a tükörváros titka röviden – ez is kötelező?
a 22-es csapdája kötelező olvasmány - sajnálom

A billentyűzet furcsaságai:
kritikàk mikszáth kálmán szent péter esernyőjéről – háromszor!
rejtèlyes esetek

Mára szerintem ennyi bőven elég.