2012. augusztus 18., szombat

Ottlik Géza: Iskola a határon – könyvkritika


 Sokat hallottam már erről a könyvről, hogy rejtett jelentések meg satöbbi. Most elolvastam. Több variáció lehetséges: a) nem vagyok fogékony a rejtett jelentésekre (akutyafáját, pedig szeretnék); b) nem vettem észre, mi rejtett, mi nem; c) nem is fontosak azok a rejtett jelentések (legalábbis nekem és még, mert hát vannak és fontosak, na). Én azonban azt mondom:
  •             - ez egy jó regény, mert
  •                         - érdekes a történet maga
  •                         - érdekesek a szereplők (külön elismerés: Czakó, Tóth Tibor, Merényi)
  •                         - okosan, hihetően van levezetve
  •                         - vicces is, emellett komoly témákról van benne szó
  •                         - bár volt, amit nem értettem, tetszett így is
  •             - valószínűleg nem utoljára olvastam, mert majd jobban megértem később
  •             - tojni bele, ha csak felszínesen olvastam, így is jó volt

Különösen szép ez a borító.
Az alaptörténet szerint (csak röviden, csonkítva mondom el) Bébé kap egy kéziratot, amit egy már halott barátjuk, Medve írt az iskoláséveikről. Bébé ezt feldolgozza, és végül inkább ő mesél, Medve kéziratából csak kevés részt hagy meg idézve. Inkább utal rá, illetve úgy meséli, ahogy ő látta, de Medve érzéseit és gondolatait is hozzáteszi, meg olyan dolgokat mesél, amiket csak a kéziratból tudhat. Elvileg ez összekapcsolódik azzal, hogy Bébétől megkérdezte Szeredy, hogy: „Összeköltöztem a Magdával.” (igen, ez egy kérdés), Bébé meg mondta, hogy meg kellene kérdezni a Gábort (mármint Medvét), és így kicsit erre is keresi a választ. Megint én lehetek az ügyetlen, mert azt nem vettem észre, hogy kapott-e rá (vagy nem is fontos?).
            A regény lényegében a kézirat segítségével összerakott visszaemlékezés (életrajzi regény inkább) arra az időre, amit a katonaiskolában töltöttek.
            Vélemények Néhol nem éreztem odaillőnek, hogy mi volt a kaja aznap. Valahogy nem éreztem lényegesnek, illetve reálisnak, hogy sokakárhány év múlva pont azt fogja megemlíteni, hogy mit ettek, mikor én pl. van, hogy este nem emlékszem az ebédre, ha meg igen, nem foglalkozom vele, hacsak nem valami extra dolog volt a kajával kapcsolatban. Máshol érthető, hisz pont az ételekért folytatott harcokat mondja el, meg az ételekkel kapcsolatos mindenféléket, csak pár helyütt volt fölösleges.
A végét kicsit hiányosnak vagy megszakadtnak éreztem, nem értettem, miért pont ott és olyan körülmények között szakad vége. Mintha nem is tudom, infarktust kapott volna az író. Persze, valahol abba kellett hagyni, de miért ott? Bár lehet, hogy csak elbírtam volna még pár fejezetet.
A trágárságok. Az iskolában rögtön egy sokkolóan durva káromkodással kezdik, aztán, mintha ez csak amolyan mutatóba lett volna, tartózkodóan a marha, barom, hülye, valag, kinyalni, nyasgem (sic!) szavakat használják, illetve aztán szépítéseket. Kicsit furcsa, de mindegy.
Itt az egész borító. Kattintásra meg lehet nézni nagyobb méretben!
Túl soknak éreztem az azon való problémázást, hogy az emberek nem értik meg egymást, nem tudják magukat kifejezni… Persze ez érthető, ha azt vesszük, hogy milyen körülmények között szeretnék kifejezni magukat a szereplők (emellett nincs kinek és hogyan). Ilyen extrém esetekben ez tényleg központi probléma lehet.
Felmerülő kérdések Sok. Olvasni, aztán hajrá.
Párhuzamok Pár párhuzam más regényekkel: Háború és béke. Ha teljesen eseménytelen az ember élete, akkor kénytelen maga kelteni feszültségeket, hogy ne bolonduljon meg. Egy idő után kiiktatódnak a nagy feszültségek. A Foucault-inga. Az elbeszélő kevésbé hangsúlyos, mint akié a kézirat. Történetrekonstruálás barát kézirata segítségével. A 22-es csapdája. Inkább túlélni, mint élni, annyi különbséggel, hogy itt tudni, mikor lesz vége (de az is igaz, hogy más időszámítás szerint telik az idő ott). Kevesebb az esemény, mint amilyen sok a szereplő. Mozaikszerű történet, előre-hátra utalások. Egységes történet nem áll össze tökéletesen. Ötven oldallal később folytatja az abbamaradt gondolatmenetet. (itt ezek nem annyira drasztikusak, mint A 22-es csapdájában, ott tökéletes a káosz, itt a rend győzedelmeskedik) A Pál utcai fiúk. Itt is gyerekek konfliktusai az egyik téma, de a Pál utcainál sokkal meseszerűbb idealistább a dolog, itt reális, komoly és nem játékbóli konfliktusok.
Összegzés Jó és kész. A zötyögéseket el lehet intézni az első rész címével („Az elbeszélés nehézségei”), a többi meg jó, ahogy van. A végével kapcsolatban: Ottlik Géza szerette volna folytatni, de nem ment neki. A Buda mondjuk, amit már nem ő rakott össze teljesen, elvileg a folytatása. De ha nem tudta folytatni, bizonyára azért, mert ez így is éppen kerek (vagy szögletes, ne én döntsem el). Lehet rajta filozofálni.

9+/10

2 megjegyzés:

  1. Ezeket ismered?

    Fotók az iskoláról

    Bán Magda beszélgetése Ottlik Gézával 1985-ből itt

    Ottlik portréfilm az MTV videótárából:
    itt

    Emlékezések Ottlik Gézára a Petőfi Irodalmi Múzeum médiatárában itt



    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem láttam még őket, köszönöm a linkeket.

      Törlés