2012. augusztus 25., szombat

Miben hisz, aki nem hisz? - könyvkritika


Carlo Maria Umberto és Martini Eco kötete.
Miben hisz, aki nem hisz? Egy, pontosabban két levélből származik az idézet, ami a kötet címét adja.
            A kötet tartalma: 3 levél Eco-tól Martini bíborosnak, 3 válaszlevél Martinitól Eco-nak, 1 levél Martinitól Eco-nak és egy válaszlevél Eco-tól Martininak; aztán 6 kommentárlevél olasz ateistáktól (bizonyára ott híresek), végül egy lezáró válaszlevél Martinitól.
            Először bemutatom és kritizálom őket egyenként, majd a kötet egészéről mondok véleményt.
            A leveleknek címet adtak. Ezeket írom most le a szerzők vezetéknevével, felcímkézve a leveleket.

            Az új Apokalipszis világi rémképe (Eco) Kezdő udvariaskodás után (ami nagyon helyénvaló és okos, a kommentárlevelekből kellemetlenül hiányzik) Eco felveti a világvége témáját, mint amolyan bárhol előkapható kérdést. Ez, minthogy a 3 évvel később készült Beszélgetések az idők végezetéről köteten már egyszer végigfutottam, nekem nem volt túl izgalmas, kissé elcsépeltnek éreztem, de hát valahogy el kell kezdeni. A közelgő Apokalipszist egyébként a 2000. évtől való félelem apropóján említi.
            A reménység a véget végcéllá teszi (Martini) Udvariaskodás, majd elmélkedés a reményről, a végről, a történelemről, a hívők és nem hívők közös reménységéről. Elmegy, nem rossz.
            Mikor kezdődik az emberi élet? (Eco) Újabb bármikor előkapható (vita)téma, szép kis elmélkedés a kérdés körül. Az Élet az ateisták szemében, az ember mibenléte, meddig menjünk vissza, hogy az ember létrejöttének határát megtaláljuk. Magyarán az abortuszról van szó, kis áttekintéssel régebbi nézetekre, rövid elmélkedés dolgokról. Ez is szép és jó, semmi baj nincs vele.
            Az emberi élet Isten életéből táplálkozik (Martini) Az éles határok lehetetlenségéről, arról, hogy miféle életek vannak, és mi az emberi Élet értéke. Az emberi élet kezdetét a fogantatás pillanatától (sic!) számítaná, bár ilyen egyszerű lenne a dolog, s meg lehetne adni a pontos pillanatot. Hogyan kellene ezt értelmezni? Úgy, hogy a lehető legkorábbtól, a két genetikai kódból egy harmadik génállomány létrejöttétől kell az életet számítani, minden felmerülő probléma ellenére, mert csak így mehetünk biztosra. Nem tudjuk megmondani, mitől ember az ember, tehát a lehető legjobban biztosítsuk ki, nehogy emberölés legyen a dologból (ezt most én mondom a dőlt betűkkel, nem Martini). Ez a levél is egy szép elmélkedés, méltó arra, hogy elgondolkodjunk rajta.
            Férfiak és nők – az egyház szerint (Eco) Eco kellemetlenül érzi magát, hogy mindig ő kezdi a párbeszédet, mintha ő faggatózna. A vallások és az államok viszonya egymáshoz, beleszólásuk egymás dolgaiba. A vallási szabályok elfogadásáról. A nők papságának kérdéséről való elmélkedés, kitekintés a különböző indokokra. Kérdezni szabad, ahogy Eco mondja.
            Az egyház nem elvárásokat teljesít, hanem misztériumokat celebrál (Martini) Martini válaszol. Ez a levél a válasz, akinek nem tetszik, joga van, hogy ne tetsszen neki. Én úgy voltam vele: „Hát csak ennyi az egész?” Nekem semmi bajom nincs azzal, hogy csak férfiak lehetnek papok, nők meg nem. Elvégre mi a csodának változtatnák meg?
            Miben látja a nem hívő a Jó fénysugarát? (Martini) Most Martini kérdez. Kicsit hosszúra nyúlt a kérdés szerintem, a cím már nagyjából teljesen összefoglalta a lényegét. A kérdés másik része: mire alapozhatnának egy olyan etikát, ami közös lehet a világ összes emberének? Ehhez tudni kell, hogy… (l. cím)
            Az etika ott kezdődik, ahol színre lép a másik (Eco) Eco az ember emberi voltában, az emberi test testszerűségében látja azt az alapot, amire az emberiség közös etikája épülhetne. A hitetlen emberek magányossága és etikája. Eco kifejti, hogy szerinte az is legalább akkora csoda, hogy ha a krisztusi eszme emberi találmány isten nélkül, mint hogy Isten Fia valóban megtestesült és megváltotta az emberiséget.
            A technika a jóhiszeműség alkonya (Severino) Kezdődnek a kommentárok. Ez a Severino furcsa ember, a véleménye, hogy az egyetlen biztos dolog a posztmodern filozófia, mely szerint semmi sem biztos, és nincs abszolút igazság (tehát a posztmodern filozófia sem biztos). Nekem nagyon nem jött át, úgy láttam, kusza és önellentmondásokkal teli. A végén összefoglalja a véleményét, mely szerint a technika a válasz, de azt ő sem tudja, hogy miért. Hát gratulálok.
            Gyilkos Isten nem lehet alapja a jónak (Sgalambro) Egy rövid és őrült írás, mely szerint a szeretet egyenlő Isten megtagadásával. Szépen levezeti, az egyetlen baj, hogy hamis alapokból kiindulva.
            Ha erkölcsösen akarunk élni, bízzuk magunkat az ösztöneinkre (Scalfari) Ez a szerző nagyon nem használja a kezdő párbeszéd udvarias és okos húzását, hogy a másiknak nem a címét-rangját nézik, hanem a másikra csak mint egy más véleményen levő emberként tekintik; hanem Martinit bíboros urazza mag jezsuitázza, és közel jár hozzá, hogy személyében akarja sértegetni. Érvei az Egyház ismeretének hiányosságaiból fakadnak, éppen ezért nem is jó érvek, többször teljesen hamis állítások (pl. azt hiszi, hogy az Egyház tanítása büntetés és jutalomcentrikus, a test puhányabb, mint a lélek, stb.). Nem veszi figyelembe, hogy Marconi már említette, hogy a hit fejlődik, és az Egyház ellen a boszorkány- és eretneküldözésekkel akar érvelni, közben váltig állítva, hogy ezek csak afféle mellékes megjegyzések, nem is erről akar beszélni. Úgy tartja, hogy az ön- és fajfenntartás ösztöne bőven elegendő, hogy erkölcsösen éljünk (akkor hosszú távon mi indokolja a gyengék segítését, ha ez egyébként a faj elkorcsosulását segíti elő?).
            A hit hiánya mint igazságtalanság (Montanelli) Rövid vallomás arról, hogy legnagyobb bánata, hogy nem vallásos, nem hisz. Igazságtalanságnak érzi – de kivel szemben?
            Hogyan élek a világban? Az én személyes alapom (Foa) Egó ez a cím. Azonban a cím ellenére nem személyeskedés, sőt, ha jól láttam, nem is esik szó személyes alapról, egyszerűen a véleményét mondja el. Ebből a levélből jött a címe a kötetnek. Kétségbe vonja, hogy bármi értelme lenne éles határt húzni a hívők és a nem hívők közé (itt is a határ!). Aztán összekeveri a vallásos hitet a vallási fundamentalizmussal.
            A keresztény humanizmus laikus credója (Martelli) Ő is kétségbe vonja, hogy éles határvonalat kell húznunk a hívők és a hitetlenek közé, aztán meg párbeszédet kezdeni. Gondolatok a felvilágosodás és a kereszténység kapcsolatáról. Jezsuitázás. Gondolatok a felvilágosodás gondolkodóiról és a mai időkről. Ő is a fundamentalistákkal dobálózik érvként. A „türelem etikája”. Hiányosságok Martini leveleiben (a türelem és a szeretet elhanyagolása).
            Az etikának szüksége van az igazságra (Martini) Martini válaszol a kommentárlevelekre. A jónak cselekvése függetlenül a személyes elvektől. A válaszok szerintem elég megnyugtatóak.
A TELJES KÖTET A kötet az elején próbálkozás különféle témák felvetésére. Ez azonban hamar megáll, így kicsit suta marad (lehetett volna belőle hosszú sorozat is éppenséggel). A fő téma az etika lesz, és a „miben hisz, aki nem hisz”. Eco és Martini levelei nyugalmat és megfontolt gondolkodást sugallnak, a kommentárlevelek nyugtalan, összevissza gondolatokat, kevéssé kiegyensúlyozott erkölcsi elveket mutatnak. Martini a saját elvei szerint válaszol rájuk, aztán pont.
            Szerintem Martini túlbonyolítja a dolgot, mikor mindig az igazságra és az Abszolútumra hivatkozik. Ezek létét a kommentálók például tagadják. Túl megfoghatatlan fogalmak az átlagember számára. Véleményem szerint az, hogy mire kell épülnie az erkölcsnek, összefoglalható egy szóban: a szeretetre. A felebaráti szeretetre, a másik megbecsülésére, hogy a másik fontosabb, mint én vagyok. Ha erre építjük az elveinket, sokkal világosabb a válasz a felmerülő kérdésekre, mintha az ösztönre vagy akár az Abszolútumra hivatkozunk (egyébként a keresztény tanítás szerint Isten a Szeretet).
            Mérlegeljünk. Mire jó, mire nem jó ez a kötet?
Elgondolkodtató olvasmánynak megfelel.
Könnyed olvasmánynak nem feltétlenül, bár maga a kötet súlyra könnyed, még az is lehet, hogy gondolkodni kell a szövegeket olvasván. Aki nem szeret gondolkodni, messziről kerülje el!
A keresztény és katolikus hit megismerésére nem a legalkalmasabb. Aki a saját és/vagy mások hitére, a teljes keresztény hit alapjaira kíváncsi, annak az Újszövetséget ajánlanám (lehetőség szerint egy újabb fordítást, az oldalak alján jegyzetekkel ellátva); aki a katolikus vallás problémás kérdéseit és az erre adandó válaszokat szeretné megismerni, annak Böjte Csaba négy idevágó könyvét ajánlom (Iránytű a Végtelenhez, Ablak a Végtelenre, Út a Végtelenbe, Párbeszéd a végtelennel - sajnos én sem fordítottam és tudtam fordítani elég időt a tanulmányozásukra).
Etikai kérdések és válaszok ismeretére részben alkalmas. De inkább az internet, azon több van a témákról.
A polcra dísznek egész mutatós gerinccel rendelkezik. Ilyen célra még jobb Az ember - képes enciklopédia.
Légy lecsapására kitűnően alkalmas, bár a légycsapó még inkább.
Esti mesének jó, ha a cél, hogy a gyerekek minél hamarabb elaludjanak (egyébként nem is unalmas, csak értse az ember).
A hülyeséget félretéve: nem haszontalan olvasmány, csak kissé zavaros. Az eredeti célja nem teljesen világos (ööö… párbeszéd a hívők és nem hívők között?), ettől függetlenül jó (és rossz) gondolatok bőven tenyésznek benne. Ajánlom olvasásra annak, aki nagyjából tudja, mit akar az életben.
8,5/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése