2012. augusztus 9., csütörtök

Se füle, se farka… - a Táncórák idősebbeknek és haladóknak c. kisregény kritikája

Vannak dolgok, amikre nincs magyarázat. Ilyen például az, hogy Bohumil Hrabal ezen művének nincsen se eleje, se közepe, se vége, nincsen története, csupán több mint 60 oldalnyi duma, ömlengés, ide-oda csapódó asszociációk, de ettől függetlenül (vagy éppen ezért?!) kellemes érzés olvasni, az ember jól szórakozik, és nem zavarja, hogy közben semmi értelmeset nem csinált. Tehát: adott ez a Pepin bácsi, aki egy beteges alak, hatalmas mondatokkal, és ennek egy kisasszonyhoz írt levele, mely áll egy központozás nélküli szóáradatból, híján a pontoknak, vessző az rengeteg, felkiáltó- és kérdőjelek is tenyésznek elvétve, de mondatkezdő nagybetűk vagy pontok, az semmi, viszont ez teszi egybefüggővé, függővé, sebesen siklóvá a szöveget, amely továbbá anekdotákból és megjegyzésekből, kérkedésekből, és részletekből áll, mely utóbbiakat a bácsi az álmoskönyvekből vagy egy nemi egészségről szóló kézikönyvből tanult, és ezek felváltva és egymást megszakítva, megszakítás nélkül, és ki tudja, talán a bácsi még ötször vagy hússzor ennyit írna, ha tehetné, csak hát valahol meg is kell szakítani, Leonardo mondta, hogy a műalkotást nem lehet befejezni, csak abbahagyni, hát hogy ez a Táncórák idősebbeknek és haladóknak mennyire műalkotás és mennyire egy irodalmi játék vagy hasonló szüleménye, azt nem tudom, tehát kicsit amolyan sztorizgatáshoz hasonlít, csak éppen nem ismerjük személyesen a sztorizgatót, bár mondjuk a regényírót sem ismerjük általában személyesen, így ez nem zavaró.
A fehér alapra libafoszöld, arra meg spenótzöld matrica került, a spenótzöld matricát gyárilag elkezdték lekaparni, innen a szamárfüles hatás. Egyébként nem.
            Az emberek igénylik az ingereket, márpedig ha ingerszegény környezetben élnek, ezeket mesterségesen, tehát szóban vagy képben kell beszerezniük, erre a célra kitűnően alkalmasak a Pepin bácsiéhoz hasonló morbid vagy erotikus novellák. Ahogy többször mondja: régen az embereknek maguknak kellett csinálni a tévé- meg rádióműsorokat. A legalkalmasabb az ingerlésre a horror és a pornó, de nem kell megijedni, a Táncórák történetei nem tartoznak egyik kategóriába sem. Nagyjából ártalmatlan csevegés szinten marad, emellett a humor nem feltétlenül primitív. Amolyan vígjáték jellegű, az olvasás ideje sem sokkal haladja meg egy, vagy inkább két vígjáték hosszát. Az Egy ropi naplója ilyen, csak míg az a gyerekek, ez a felnőttek életének hülyeségein szórakozik, nagyjából egy szinten is vannak, és ami az egyiknél a beteg illusztrációk, az a másiknál a beteg elbeszélői stílus. Leginkább két célra alkalmas: könnyed kikapcsolódásra, illetve komolyabb művek bevezetőjének. Én nem sajnálom, hogy elolvastam, bár azt még nem tudom, mennyi marad meg belőle, mindenesetre a hangulata nagyon megragadott, és jókat lehetett rajta derülni.
            Nem egy nagy valami, de nekem jobban tetszett, mint a Sörgyári capriccio.

8/10

            Ja, és a cím! Ez egy külön rejtvény, szerintetek mi lehet a megoldása? Írjátok meg hozzászólásban! (Egyébként én is csak találgatni tudok ebben a pillanatban)


Ezt is nézd meg: A hülyeség nagy úr, avagy ettől Szerb Antal is a fejét fogná - A Foucault-inga c. regény kritikája

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése