2012. június 28., csütörtök

Van, amit nem lehet kritizálni – könyvajánló: A rózsa neve


Egyedi könyvtári borító. Ez a különös élőlény
vajh' mi lehet? Tán az apokalipszis ökre?

Egy tisztességes kritika a kritizálandó művet minél több oldalról megpróbálja megközelíteni (azért túl sok nem jó, mert az már elemzés), és bemutatni pozitívumait-negatívumait egy-egy elemnek. Ez azonban nem lesz egy tisztességes kritika, de nem én tehetek róla, hanem Eco.
            Hogyan akadályozta meg Eco azt, hogy tisztességes kritikát tudjak a könyvéről, A rózsa nevéről írni? Az én elmebeli korlátoltságom is bizonyosan szerepet játszik benne, hogy nem tudom az oldalak pozitívumait-negatívumait bemutatni, mert ez a regény úgy van felépítve, hogy nem lehet sehol megtámadni, mert mindig van valami, ami miatt bebizonyosodik, hogy a támadó a hülye. De nincs is ok arra, hogy támadjuk ezt a könyvet, nem rossz, sőt, nagyon jó. De megint én vagyok a korlátolt: az utószót elolvasva rá kellett döbbennem, hogy ez sokkalta jobb, mint én azt hittem, megannyi okból, amelyeket nem szándékozom részletezni, mert úgyis csak ismételném, ami egyszer már le van írva. Ha valamit (pl. a szexet vagy az álomjelenetet) megpróbálna az ember támadni, ha csak nem nagyon buta, rá fog jönni, hogy minden résznek indokolt a jelenléte. A nyelvezetet sem lehet támadni, a nyílt levélben a fordító elhárít magáról minden felelősséget. Én olyan bakiról olvastam, hogy a cikóriát összekeveri a tökkel és paprikát említ, miközben az még nem is volt ekkor Európában. Bocsássuk meg neki.
            A jó művészeti alkotás olyan, mint az ogre: több rétegű. Úgy gondolom, nem fogom most ezt a regényt rétegekre hámozni, a lényeg, hogy mindenki szeretheti és mindenkit szórakoztathat, nem kell hozzá nagy műveltség vagy hozzáértés, ezek a tulajdonságok csak azt teszik lehetővé, hogy az embernek még jobban tetsszen, még többet adjon, mert annál több réteget ért. Én mondjuk tudtam értékelni: a nyomozós szálat (ez volt az első detektívregény – bocsánat, de A rózsa neve az is -, amit olvastam), a történelmi hangulatot, a személyeket, a leírásokat (!), és az utalások igen kis részét, emellett a párbeszédeket és vitákat. De nagyon sok utalást nem értettem, és a hátsó jegyzeteket is rengetegszer használtam (az tényleg nem elvárás, hogy az ember tudjon latinul).
            Az első száz oldalt, azt mondják, nehéz elolvasni, ezt én nem vettem észre (a történelmi vázlatok kissé nehezebbek, de annyira nem zavaróak, mint pl. Tolsztojnál, emellett indokoltabb a jelenlétük).
            Csak ajánlani tudom.

Akkor az értékelés. Hát hibát éppenséggel nem lehet felróni neki, valami trükk folyamán, ami még a hibából is erényt kovácsol. 9,9/10

Nézd meg ezeket a kritikákat is:
Az arany ember (első kritika)
A 22-es csapdája

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése