2012. április 28., szombat

Egyperces-elemzés II.: Az öregember és az autó


Ha van olyan műfaj, amit érdemes elemezgetni, akkor az az egyperces.” – írtam az előző egyperces-elemzésben. Most kiegészíteném azzal, hogy nem csak érdemes elemezgetni, hanem szinte kötelező.
           
Hogy igazán értelme legyen az elemzés olvasásának, ajánlott előtte magát az – egyébként igen rövid – írást elolvasni.


            Az egyperces három szakaszra, három történetre bontható. Ezek mintegy változatai ugyanannak az esetnek, kettő nem igaz és egy igaz. Na, mármost az, hogy valami igaz vagy sem, az filozófiai kérdés. Maradjunk hát annál, hogy az egyperces elmond két esetet, ami nem történt meg, és egyet, ami szinte biztos, hogy megtörtént, hát úgy is tekintünk most rá, mint dokumentált igazságra.
            A bevezető szerint „nemcsak az igaz történetekre érdemes figyelni; az is érdekes, hogyan mesélnek el egy nem igaz eseményt”. Valahol olvastam egy idézetet: „Az igazán jó kitalált történet igazabb, mintha valóban megtörtént volna”. Hogy ki mondta és pontosan milyen formában, arra már nem emlékszem. De ez lehetne a szépirodalom lényegének megfogalmazása.
            A középső történetre épül az első és a harmadik. Az első azon az alapon, hogy „Aki elmesélte, öt évvel ezelőtt így mesélte volna el”. Tehát egy el nem mesélt anekdota. Csakhogy azt észrevehetjük, hogy nincsen csattanója, csak a becsapott ajtó csattan egyet az öregember orra előtt. Ez az öregember az elején fel akar kéredzkedni az automobilra. A sofőr azt mondja, nincs hely. Mégis, miért mesélte volna el ezt a történetet valaki? A válasz abban a szóban keresendő, ami öt mondatból három végén szerepel: „elvtársam”. Ezt a három mondatot a sofőr intézi a toprongyos öreghez. Ez a szó, mely a kommunista időszak jellegzetes megszólítása, azt a nézetet tükrözi, hogy bárkinek is szól, az azonos elvet vall, mint mi. Ilyen szempontból máris közelebb kerülne a megszólított, jobb „haver” lenne, mint egy nem elvtárs, hisz a közös téma már megvan – feltéve, hogy valóban ez van mögötte. Olyasmi, mintha a sofőr kis túlzással „drága barátomnak” nevezné az öreget. De mit ér ez? Az öregnek bizonyára – talán éppen öreg voltából következve – szüksége van segítségre. Ehelyett csak pár kedves szót szólnak hozzá, majd becsapják az ajtót és elrobognak. Mik azok a közös elvek? Csupa üres szó. Nem csoda, hogy hazugságnak tetszik a teli autó is. A szavak és a tettek közti kontraszt, az elvtársazás groteszksége lehetett volna az ok, amiért valaki elmeséli ezt az esetet.
            A középső egy tréfás anekdota, a vízparton mesélve. Már-már vicc. Csattanó is van: az öreg nem elégszik meg az önkéntes segítségnyújtással, még a „luxust” is igényli. A csattanón látszik, hogy nem igaz az eset. De „nemcsak az igaz történetekre érdemes figyelni”.
            Az utolsó, szünettel elválasztva a másik kettőtől, „igaz, de nem szép”.
            Semmi sem történik benne, mégis meghökkent. A másik kettő után meglepően hat ez a tömör és igaz eset, ami nem is történet. Igaz, de nem szép. A szép is valami filozófiai fogalom. Azonban az előző kettő eset sem volt éppenséggel túl szép. Az első igazabb, mintha megtörtént volna, de csúnya; a második vicces, de szépnek nem mondható; ez a harmadik meg igaz, de mit sem ér. Semmit sem ad az olvasónak. Talán csak eszébe juttatja az embernek, hogy másként is történhetett volna. Talán szép történet vált volna belőle. De senkinek sem jutott eszébe, hogy másként is lehetne. Ezért nem szép.
            Groteszkségét adja az elsőnek az elvtársazás, másodiknak a csattanó, a harmadiknak pedig a lezárás: „Ez a történet viszont igaz, de nem szép.”
            A címet én kissé laposnak, semmitmondónak érzem. A magyarázatot mindjárt megtaláljuk, ha beleolvasunk más egypercesek címeibe. Azonban Örkény azt írta a Használati utasításban: „Ez persze nem azt jelenti, hogy elég csupán a föliratokat olvasgatni. Előbb a cím, aztán a szöveg: ez az egyetlen helyes használati mód.”
            A történetek maguk a történetmesélésről mondanak valamit; arról, hogy mikor és hogyan érdemes történetet mesélni, és hogyan mesélnek, illetve hogyan mesélnének, és hogyan nem mesélnének történetet. Azonban a kérdés természetesen koránt sincsen lezárva: az, hogy mire vevő a hallgatóság/olvasóközönség/nézőközönség, nagyban befolyásolja a történetmesélést. A forma és eszköz változik, a lényeg azonban ugyanaz marad: az igaz és a szép keresése.
            Stílus: 8/10
            Tartalom: 8/10
            Végeredményben: 8/10

Tetszett a cikk? Értékeld!

2012. április 21., szombat

Háború és béke - idézet

„Minden tábornok és minden katona érezte törpeségét, tudta, hogy ő csak egy csepp ebben az emberóceánban, ugyanakkor mind óriásnak is érezte magát, mert tudta, hogy része ennek a roppant egésznek”
1. kötet, 3. rész, 8. fejezet

Ui.: Mostanában azért nem érkezett új bejegyzés, mert éppen ezt a könyvet, a Háború és békét olvasom sok más elfoglaltságom mellett. Azért igyekszem nem elhanyagolni a blogot. :-)

Ezt is nézd meg: Sorstalanság - idézet

2012. április 9., hétfő

A végzet: egyperces+videó+elemzés


Ha van olyan műfaj, amit érdemes elemezgetni, akkor az az egypercesMost a végzet című Örkény egypercesről lesz szó. Kiválasztásában nagyban hozzájárult az alábbi videó. Nem tökéletesen szöveghű, de pár szón ne múljék.

Elemzés: A novella – ha olvassuk, s nem hallgatjuk – valóban kb. egy perc.
Groteszksége nagyon erős: a meseszerű, naiv hangvétellel elmondott „rémeset” ellentétes hangulatokat ébreszt. A végén a csattanó – „És most viszi! – feloldja a kellemetlen hangulatot.
Hozzájárul a hatáshoz, hogy egy gyakorlatilag lehetetlen szituációba halnak meg megannyian, végzetszerűen, mint egy görög tragédiában.
            Mi lehet a rejtett értelem, mögöttes tartalom? Először is egy rémtörténet paródia. Ez nem túl rejtett. Azonban a vicc mögött ott húzódik még valami: az emberi élet törékenysége. Mert csak ennyi: mindenki megeszi a pogácsákat, és mind meghalnak. Semmi bonyolult nincs benne, senki nem is feltételezi, hogy bármi baj lehet. Ilyen szempontból hasonló novella Kosztolányi: A fürdés-e, azonban minden másban – stílusban, témában, egyéb tartalmakban – teljesen különböznek.
            A lezárás a lezáratlanság érzetét kelti. Mintha a történet most is tartana, s minden pillanatban ideérhet a sofőr, és megkínálhat pogácsával. Te elfogadod, megeszed és annyi. Természetesen ez teljesen abszurd: a történet kitalált, évtizedekkel ezelőtt írták, és mit is keresne éppen nálad a sofőr? A "mese" mégis aláássa ezeket a kételyeinket – csupán a másodperc törtrészéig, de ez elég, hogy utána jót vigyorogjunk rajta. A lezáratlanság más novellákban is jelen van, pl. Franz Kafka: A császár üzenetében, mely szerint a haldokló kínai császár üzenetet küldött egy követtel neked, „és most viszi”, de nem ér ide akkor sem. Azonban te megálmodod majd, ha eljön az éjszaka. A végzet egyperces annyiból jobb, hogy én – ellentétben a Kafka novellával – tartalmat tudok felfedezni benne, emellett a stílusa is jobban megragadja az embert.
És a lezáratlansággal újra itt a sebezhetőség: te is meghalhatsz bármikor, egy apró butaság következtében. Van egy másik egyperces: Nem te. Ez is egy meghökkentő eszközzel – nem akarom lelőni a poént – döbbent rá, hogy csak éppen még nem te.
A cím: A végzet. Már említettem, hogy a végzetszerűség milyen erős. A szereplőknek nincs döntése, meghalnak mind. Csak a sofőr nem. Ő az, aki elviszi a maradékot, és majd talán odaadja valakinek. Talán neked.
Stílus: 9/10
Tartalom: 8/10
Végeredményben: 8,5/10
Tetszett a cikk? Értékeld!

Vélemény II. – A könyv borítója és a fekete lapok

Egy klafa borító

Nem szoktam a könyvek borítójával foglalkozni. De azért van egy két dolog, amit megjegyeznék róluk:
  1. Nagyon nem szeretem a vékony, ragasztott papírborítókat (melyekbe pl. a kötelező olvasmányokat és az olcsóbb ponyvairodalmat szokták kötni). Amellett, hogy nehéz nyitva tartani, még az is félő, hogy mindjárt szétesik a könyv. Előny, hogy olcsóbb, így könnyebben megvásárolható a könyv.
  2. Vannak olyan ronda borítók, hogy egyszerűen nem lehet ránézni, olyan csúnyák.
  3. Vannak nagyon szép borítók
A sötét folt egy ujjlenyomat.
Ha nem is látszik.
Lásd még: Az ember – képes enciklopédia borítója
            A fekete lapokat ki nem állhatom. Ha csak hozzáér az ember, látványos, zsíros ujjlenyomatokat hagy rajta, amiket később egyre gyarapít, szétkeneget, és ez csúnya, illetve zavaró. Könyvek külalakját tervezők: kerüljük el a fekete hátteret!
            Lásd: Rejtélyes esetek egyes lapjai

Ezt is nézd meg: Vélemény [1.]

2012. április 5., csütörtök

Ufók, szabadkőművesek, Hitler és Elvis – a Rejtélyes esetek kritikája


Új kritika!
Ezt a kritikát David Southwell és Sean Twist könyvéről csak az olvassa el, akit érdekelnek az összeesküvés-elméletek, vagy csak kíváncsi rá, miben is állnak ezek, vagy tudni akarja, eszik-e vagy isszák.
            800 Ft-ért vettem, le volt árazva. Olyan könyv, hogy jobb letagadni: a legnagyobb hülyeségek gyűjteménye. Az összeesküvés-elméletekben való hit amolyan valláspótlék, de semmi hitelve nincs, csak a félelmekre felel: titokban figyelnek és befolyásolják az életed minden mozdulatát. De nem egyszerűen ilyen üldözési mánia: látszólag jól alá van támasztva érvekkel, logikusan. Ez benne az érdekes. Nem egyszerűen odalöki az állítást, meg is indokolja.
            A kötet a legérdekesebb összeesküvés-elméleteket veszi sorba. De még hogy! Az ismeretterjesztő kötetek készítői példát vehetnek a zseniális szerkesztésről.
            A fejezetek részekre vannak osztva.
            Az összeesküvés-elmélet rövid bemutatása
            NYUGTALANÍTÓ RÉSZLETEK Elgondolkodtató tények (?). Ütősek.
            A KÉZENFEKVŐ GYANÚ Kik a gyanúsítottak.
            MERÉSZEBB FELTEVÉSEK Más gyanúsítottak, akik/amik már kissé valószínűtlenebbek.
            A LEGMEGGYŐZŐBB BIZONYÍTÉK Ütős érvek az összeesküvés mellett.
            A LEGHOMÁLYOSABB PONT Te érted ezt? Mi a fene folyik itt?
            SZKEPTIKUS HANGOK Megszólalnak a kételkedők. Néha alaposan beszólnak. Azonban az összeesküvés-elméleteket nem lehet elpusztítani. Mert amint sikerül egy kérdésttisztázni, mindjárt ott az újabb talány.
            Mindenhol egy-két színes képpel.
            Ami nem tetszik: fekete oldalak, amiken ottmarad az ember ujjlenyomata.
            Összességében 12 éven felülieknek bátran ajánlom. Tükrözi a bizonytalanságot és bizalmatlanságot, amelyek felderengenek civilizációnk körül. Tyű, ha ezek mind igazak lennének, akkor nem lenne egy szép és békés hely a világ. És éppenséggel akár igazak is lehetnének…

8,5/10



Ui.: Ajánlom a könyv mellé az Összeesküvés-elmélet című filmet! Nagyon jó kiegészítés, egyik a másiknak. Mosolyogsz az emberi butaságon és csodálkozol az emberi okosságon. Megéri.


2012. április 3., kedd

Egypercesek – kritika több percben


Új kritika!
Örkény István egypercesei nem egyszerűen novellák a sok közül. Az Egypercesek méltán híres, (kis ferdítéssel) műfajteremtő kötet. Még mindig vannak benne általam elolvasatlan novellák, bár rengeteget olvastam (erény!). Összességében megpróbálom összefoglalni a véleményemet:
-     Szinte minden novellának van mondanivalója, rejtett tartalma
-     A groteszkség mintapéldái
-     Szinte lírai módon tömörek
-     Semmi sallang, csupa tartalom
-     Néha hatalmasak a poénok
-     Mint ahogy a szerző a Használati utasításban mondja, „Előnyük, hogy az ember időt spórol velük, mert nem igényelnek hosszú hetekre-hónapokra terjedő figyelmet.” Hozzátenném: pár perc figyelem elég.
-     Nem olyan, hogy egyszer elolvassuk, aztán föl a polcra és soha többet ki nem nyitjuk; bármelyiket újra el lehet olvasni, a kedvenceket – mint egy jó filmet – többször is, újra, meg újra…
-  Bárhol lehet őket olvasni. Ez lehet hátrány is, mert csábító akkor is ezeket olvasni, amikor az embernek dolga van. Legyen önfegyelmünk, hagyjunk holnapra is! De például várakozás közben (buszmegálló, rendelő, valakire/programra várva, stb.) keresve sem találnánk jobb olvasmányokat (könnyed olvashatóság szempontjából).
Külön kiemelem a következő egyperceseket, amik kiváltképp tetszettek (kötetbeli sorrendben): Megveszem a könyvem; Bútorfény; Csillag; A Sátán Füreden; Lehel vidékre megy; a fogyasztói társadalom lélektani anatómiája; Az öregember és az autó; Rossz álom; Az új lakó; Egy költemény folytatása; Legmerészebb álmaink is megvalósíthatók; Ki látta?; Szülőhazánk; Hírek és álhírek; Választék; Folklór; A végzet; Ballada a költészet hatalmáról; Hír; Sokszor a legbonyolultabb dolgokban is jól megértjük egymást, de előfordul, hogy egészen egyszerű kérdésekben nem; Életben maradni; Hajnali telefon; Az óbudai ikrek; Visszatért a Földre a magyar holdrakéta; Egy gonddal kevesebb; ÉS MÉG JÓ NÉHÁNY VAN, DE EDDIG IS ANNYIT ÍRTAM, HOGY SOK IS.
-     Sajnos némelyik lapos
-     A meghatározás nem egész pontos. Egyes novellák (pl. Nem kell félni az orrvérzésről) több percig tartó olvasást igényelnek (ez nem nagy hiba, természetesen)
-     A kép nagyon vegyes humor és hangulat szempontjából; ez nem hiba, csak kissé fura egymás után olvasni bizonyos egyperceseket
Amelyik nem tetszett: Jelenség; Egy erotikus esemény; Zászló; Sír; Művészsors; Keresd a hibát!; Az élet értelme; Egy szerencsés kimenetelű baleset; és az, amiben egy Liszt Ferenc nevű hóember meg akar erőszakolni egy diáklányt…
De összességében ez a könyv mondhatni kötelező olvasmány (néhol – legalábbis részben – az is). Csak ajánlani tudom.

9,5/10