2012. március 25., vasárnap

Tulipán mint vulva – a Jelképtár rövid kritikája

Régebbi kritika
Őseink kedvelték a jelképeket. Népmeséink hemzsegnek a jelképektől, népi motívumaink szinte kivétel nélkül jelképek. De vajon miért rajzoltak, festettek, faragtak, hímeztek mintáztak mindenhova tulipánt? És miért a gólya hozza a gyereket?
            Ebből a tanulságos könyvből egy érdekes látásmódba tekinthetünk be: a jelképes gondolkodáséba. Hogy röviden összefoglaljam a tapasztalataimat: minden egyenes dolog phallosz, minden lyukas dolog vulva, ami meg se nem egyenes, se nem lyukas, az vallási jelkép. Talán őseinknek perverzebb fantáziája volt, mint gondolnánk? Vagy talán a jelképmagyarázók gondolatvilágáról tanulhat az olvasó? :-) De végül is sok mai embernek se jár máson az esze, mint a másodig alapvető ösztönön…
            A viccet félretéve: mit jelképez a csillag? vagy a törpe? miért raktak a kapu mellé őrállatot? mit jelentenek a házakon és pincéken azok a furcsa régi faragások? és mit jelképez a lóláb az ördögön?
            Akit érdekel a néprajz, a mitológia és a jelképek világa, kíváncsi a régi gondolkodásra, annak merem ajánlani ezt a kislexikont. Csakhogy:
            A könyv sok helyen elborzasztó, perverz dolgokat tartalmaz, 12 éven aluliak számára csak nagykorú felügyelete mellett (vagy még amellett sem) ajánlott. Jó könyv, de nemigen tesz jót egyszerre túl sokat olvasni belőle.

8/10

Ajánlom ez az internetes szimbólumtárat is: Kattints ide!

2012. március 14., szerda

Ártatlan, mint az izé - A helység kalapácsának rövid kritikája


Régebbi kritika

Fél óra bőven elég a mű elolvasására. Nem lesz elpazarolt fél óra, kiváló írás ez – a maga nemében. Vers, hisz nem ér ki a lap széléig, s a tudósok még szabályosságokat is fel lehet fedezni benne, de hirtelenjében kusza és rendetlen, a választékos fogalmazás minduntalan alantasba bukik (ezt nem én mondom így, de egyetértek vele). És pont ez benne a jó. Paródiája a dagályos költeményeknek, egy kocsmai verekedést emel költői magaslatokba. Megjelenésekor sok negatív kritika érte, felháborodást váltott ki. Irodalmi érték? Nem a történet, a forma adja az értéket, olyan hasonlatok vannak benne, mint az izé (nem véletlenül használtam ezt a kifejezést). Példa egy csodálatos megjelenítő erejű hasonlatra:
„Szintén így kiderűl
A sötétlő konyha is éjjel,
Ha kólyika kezdi gyötörni
A mopszli-kutyácskát,
S a tekintetes asszony
Réműlve kiált
A cselédi szobába:
"Panni te! kelj fel,
Rakj tüzet, és melegíts téglát...
De szaporán!"
Panni pediglen
Föltápászkodik... egy-két
Botlásnak utána
Kijut a konyhába... kovával, acéllal
Meggyujtja a taplót,
Taplóval a kéngyertyát,
Kéngyertyával a szalmát,
Szalmával a fát,
Hogy téglát melegítsen
Hasacskájára a mopszli-kutyának.
Mondom: valamint ilyenkor
Kiderűl a konyha sötéte,
Úgy oszlott a ború
Hősünk komor orra hegyéről,
Midőn e szót ejtette ki: "Megvan!"
            Tehát: ez egy jó kis elbeszélő költemény, nem kell dühösnek lenni, ha esetleg kötelező olvasmány, és ajánlom, hogy olvassa el az is, akinek eddig nem ajánlották. Nem akarom tovább szaporítani a szót, és elvenni az időt az olvasástól, hát rajta.

Tipp: a teljes költemény olvasható a MEK-en, itt

7,5/10


Ui.: a kritika címének magyarázata megtalálható a költeményben! :-)

2012. március 10., szombat

Nem oszt, nem szoroz – minikritikák


 Régebbi kritikák
Van néhány könyv, amiről nem tudok hosszabban írni, de nem is akarok, az elsőt kivéve már régebben is olvastam. Ezekről írnék néhány „minikritikát”.
            Egy ropi naplója 1-3. Vicces könyvek. Olyan, mintha kereszteznék a képregényt az ifjúsági irodalommal. Egy amerikai srácról szól, aki napló formájában rögzíti a mindennapjait. De hogyan! Az első részen meg lehet pukkadni röhögtünkben. Az utána következők egyre laposabbak, de azért azokon is lehet jó nagyokat vigyorogni. Iszonyú egoista, beképzelt és önző a főhős, mást nem is lehet tenni, mint röhögni rajta. Az öccse, Manny hihetetlenül idiótán van megrajzolva! :-) Egyébként mindegyik kötet olyan egy-két óra, vagy annyi sem. Olyan, mintha megnéznél egy jó vígjátékot. Ha valaki nem szeret olvasni, vagy elég pihent hozzá, az bátran nekiülhet! 7,5/10
            Dél csillaga Verne könyv. Jó vékony. Egy nagy gyémánt létrehozásáról, meg a létrehozók hánykódtatásáról és a főszereplő szerelméről szól. Elég lapos, mondhatni gagyi, és az egyik jelenetben a főszereplők zsiráfháton utaznak (te jó sajt). Aki kalandos-szerelmi-titokzatos tárgy körül forgó könyvet akar olvasni, inkább álljon neki a Szent Péter esernyőjének (apropó Szt. P. e.: Állítólag ez volt T. Roosevelt elnök kedvenc regénye, Magyarországon járva be is nézett Mikszáthhoz)! 5/10
            Tanár úr kérem Karinthy igazi klasszikusa. Rövid humoreszkek a diákok életéből, mindig frissen, aktuálisan, egy kis nem titkolt nosztalgiával. A vékony kis kötetet – mely néha más könyvekkel, írásokkal együtt jelenik meg, merem ajánlani nagyjából mindenkinek. Jó, és kész. 8/10
            Utazás a Föld középpontja felé Még egy Verne. Aláhúznám a címben a „felé” szócskát, az író szépen kifejtette az utazást, az ottlétet viszont kifejezetten elnagyoltnak éreztem. Tudományosságra nem kell számítani, nem is baj. Azért senkinek sem árt meg. 7/10


 Ui.: Az elejére odaírtam, hogy ez régebben készült. lehet, hogy lesz több ilyen még, míg egy újabb könyvet kiolvasok. :-/ De ez nem nagy baj, mert vannak egész érdekes régebben írt kritikák is, szerintem. :-)

2012. március 3., szombat

Ez van – a Sorstalanság c. könyv kritikája


Már régóta kíváncsi voltam erre a könyvre, sok különböző okból, melyeket nem kívánok részletezni. A lényeg, hogy beszereztem az antikváriumban, s már mialatt Az arany embert olvastam (lásd: 1. kritika, 2. kritika) itt állt. Mikor először megláttam, az volt az első gondolatom: „Ez ilyen vékony?”. Az első mondta máris meggyőzött, hogy ez egy jó könyv: „Ma nem mentem iskolába.” :-)
            Furcsa volt először is a regény tárgyilagos részletessége. Köves Gyuri egy pesti zsidó srác, tizenöt éves a történet kezdetekor. Rokonai unalmas társaságában egyetlen szórakozása, hogy részletesen megfigyeli őket. Szinte minden szereplőt részletesen leír, ez még kissé vicces is. De alapjában véve nagyon realista.
            Az elbeszélésben a legfurcsább a nézőpont: a visszaemlékezés elbeszélője eggyé válik a fiúval, s így az ő mindenkori lelkiállapota szerint beszél.
            A könyvben nincsenek igazi párbeszédek. Gyuri idézi, amit mondanak, sűrű idézőjelezés közepette.
            Ami még meglepő, az az érzelmek minimumra való csökkentése. Eleinte mást nem is tudunk meg, mint hogy szerinte valami „kínos” vagy „unalmas” volt. Ez egyébként szinte a regény egészében jellemző, csak néhol van mélyebb érzelem. De ott tényleg hatásos.
            És ott van a „természetesen”, a „magától értetődő módon”. Mert itt minden logikus és természetes, ez magától értetődő, ha koncentrációs táborról van szó.
            Először az apját hívják be munkaszolgálatra (ezért nem megy aznap iskolába). Neki hamarosan gyárban kell dolgozni. Aztán egy nap leszállítják a csepeli buszról a többi zsidó fiúval (Rozival, a „Selyemfiú”-val, a dohányzó fiúval, meg a többivel), és beviszik a vámházba. Onnan aztán továbbmennek, és sok más zsidóval együtt elviszik őket a téglagyárba, majd Auschwitzba. A megérkezés, a napirend minden jelenetét megismerhetjük, természetesen. Azt is, hogy hogyan éltek ott a rabok, ahol látni a füstölgő, magas kéményeket, melyek alatt azokat égetik, akiket érkezéskor az alkalmatlanok közé soroltak. Innen aztán tovább szállítják őket egy másik táborba, Buchenwaldba.
            Még ezután is további helyekre, Zeitzba, aztán ronda fekélye miatt egy kórházba. Igazából nem a nagyvonalú történet, hanem a részletek, amik fontosak.
            Az utolsó fejezetben, mintegy kommentárképpen a történtekhez, Gyuri beszél másoknak arról, hogy ő, személyesen hogyan élte meg a koncentrációs tábort. A címre is kapunk valamiféle magyarázatot.
            Ez egy kicsi, de tömör könyv. Elmondja, hogy ez van. Nem a „borzalmakat” mutatja be, nem rág semmit a szájadba, csak a tényeket, és hogy erről ki mit mond. Ha kérdezik, akkor elmondja. Ez van.
            Hogyan is értékeljem? Önmagában teljes, kerek alkotás, nem hiányzik belőle semmi. Egy pont. A mondat végére/elejére. Lezár valamit, hogy megnyisson egy másikat. De mindenképpen lényeges.

9/10

A Nobel-díjról: Hogy miért kapott Nobel-díjat, arról sokan mondanak sokfélét. Wikipédián is rajta van, meg lehet nézni. Ez a könyv mindenesetre megér egy jelzést, hogy van. És azt mondom, hogy még az sem katasztrófa, ha valahol kötelező olvasmány. Ha nálunk az lesz, szívesen elolvasom majd még egyszer. Díj ide, Nobel oda, ez egy jó könyv, és nem amiatt, hogy mit mondanak róla, hanem amiatt, hogy mit mond. Annak, aki kérdezi.


Ezt is nézd meg: idézet a könyvből
Orosz arisztokrata haverjaim, meg a történelemfilozófia - a Háború és béke kritikája