2012. január 29., vasárnap

Ilyen állat pedig nincs! – a Hihetetlen lények könyve kritikája


Mikor Szemadám György könyvét először megláttam a könyvesboltban, anyukám alig tudott elrángatni onnan, és hónapokig vágyakoztam a megvételére. A nagymamámat kértem, hogy ne zokni, hanem pénz legyen a szülinapi ajándék (nem sok sikerrel), mert éppen akkor jött ki a könyv, és nem volt a legolcsóbb. Természetesen hallani sem akart efféle ostobaságról. Végül azért megkaptam.
            „Miről is szól voltaképpen ez a könyv? Nos, olyan lényekről, amelyekről a tudomány - már vagy még - keveset tud, illetve túlnyomórészt olyanokról, amelyeknek a létezése a zoológia tudományának ítélőszéke előtt bizonytalan, esetleg mindenestül elfogadhatatlan.
És itt álljunk meg egy pillanatra!
Úgy is lehet olvasni ezt a könyvet, hogy a tapasztalati tények igazságtartalmáról, illetve ennek nem is oly' egyértelmű határairól szól. Hisz a fantasztikus történeteken túl éppen az érdekelt engem e témában leginkább, ahogyan az itt leírt, "feltételes módban létező" állatok valós vagy képzeletbeli léte (ezúttal mindegy) szamárfület mutat a higgadt és pontos tudománynak.” – olvasható a könyv hátulján.
Az utóbbi évtizedekben egyre több olyan lényt fedeznek fel, amik nem igazodnak a tudomány eddigi hipotéziseihez. A tudomány ítélőszéke pedig gyakran figyelmen kívül hagy rengeteg, megbízható (?) tanúktól származó beszámolót, fényképet, és a tudós, mint a viccbéli parasztbácsi a zsiráf láttán, így szól: „Ilyen állat pedig nincs!”; anélkül, hogy komolyabban foglalkozni kezdene a témával.
A könyv eleje olyan lényekről szól, amelyek csak a legendákban élnek, vagy már eltűntek a föld színéről (az ember segítségével), vagy eltűntek, majd évek múltán „feltámadtak hamvaikból”, aztán olyanokról, amik a teljes ismeretlenségből kerültek elő, vagy évmilliókkal ezelőtt kihaltnak vélték őket, mégis felbukkantak. Ez szinte bevezetője és előkészítője az ezután következő részeknek, melyben olyan lények szerepelnek, melyeket a tudomány nem fogad el. Hiedelemtörténetekhez hasonló, elgondolkodtató beszámolók, melyek óriáspolipokról, tengeri csodalényekről, élő őshüllőkről, Afrika hihetetlen teremtményeiről és más hasonló állatokról szólnak. Ezután még ellentmondásosabb lények jönnek, mondabeli szörnyek, majd sellők, vízi emberek (köztük Hany Istók is!), majomemberek és farkasemberek, fél állat, fél ember lények. Megdöbbentő, mennyi beszámoló szól csak sellőkről, némelyik látszólag teljesen megmagyarázható, de van, ami egyértelmű és félre nem érthető megfigyeléseken alapszik (vagy hazugságon, mert ilyet még részegen sem igen láthat az ember). A szerző végig fenntartja az olvasó jogát a döntésre, elhiszi-e azt, amit olvas, bár néhol segít, hogy lássa például, hogy egyes régi beszámolók tévedésen alapulnak. Könyvekből, folyóiratokból hosszú évek munkájával kigyűjtött adatok. A könyvet sok fekete-fehér kép illusztrálja.
Volt tanárom, aki hiányosságnak hozta fel, hogy a képek fekete-fehérek. A dolog miértje egyszerű: az amúgy is drága könyv megfizethetetlen lenne színesen.
Kiváló könyv, a kriptozoológia nagy gyűjteménye. Akit érdekel az ilyesmi, annak mindenképpen érdemes beszerezni.

9/10


2012. január 24., kedd

Csótány, patkány, ezüstös ősrovar – a Nagyvárosi természetbúvár kritikája


Rendhagyó, hiánypótló kötet ez, az ismeretterjesztés és a budapesti felnőtt humor keveréke. A „felnőtt” kifejezéstől nem kell megijedni, nincsenek egymás hegyén-hátán sz… utalások, de 12 éven aluliak számára csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott. Bemutatja a bodobácstól és a bolhától kezdve a cinkén, a denevéren, a kóbor macskán át a sündisznóig és a verébig mindenféle gyakoribb városi állatot, bónusznak még dankasirályt és ezüstös ősrovart is kapunk, amit talán nem mindnyájan ismerünk. Ja, meg még egy csomó mást, amit igen. Megtudhatjuk, hogyan sző hálót a pók, hogy fogjunk ősrovart, bevezetnek a bodobácstartás rejtelmeibe, és Winkler Róbert emellett azt is elárulja, hogy szaporodnak a macskák (+18, nem tudta kihagyni). A tetű sem a leggusztusosabb élőlény, de a varjúnevelés ezután felüdíti az olvasót. A patkányról mindenki megtudhatja, mennyi hasznot hozott eddig az emberiségnek, és a muslinca kromoszómái sem fognak kimaradni. A földigiliszta hihetetlenül bonyolult belső felépítése elképeszt, az imént említett író csigafőző története pedig megmosolyogtat. Hogy mi a különbség a fiú és a lány fülbemászó között, az biztos mindenkit érdekel. :-)
            A személyes történetek olvasmányossá teszik a könyvet, és a stílusa a legszárazabb tényeket is izgalmassá teszi. Azt is megtudjuk, mi történt, mikor a katonaságnál egy fickó majdnem befogadott egy sündisznót, és hogy a szerző nagy örömét leli a párosodó csigák nézésében. Tömérdek illusztráció van minden lapon, öröm nézni. Méreteit tekintve a könyv utazásnál is jó szolgálatot tehet, a gyerekek/tinédzserek/kíváncsibb felnőttek hónapokra elfoglaltságot találhatnak az állatok figyelésében és elkapásában, a család női tagjainak nem kis idegességére (szétmásztak a fülbemászók, berohadt a pincebogár üvege, hova tegye a lisztbogarak dobozát, stb.).
            Érdemes beszerezni, jó könyv csak nem kisgyerekeknek való, a szerző túlzott érdeklődésére való tekintettel a szaporodásra nézve.

8/10

2012. január 14., szombat

Tengerből Balaton – az Amit rosszul tudunk kritikája


A strucc a homokba dugja fejét, a krokodil könnyeket hullajt, a sok részbe vágott földigilisztából sok földigiliszta lesz, a teve gyomrában víz tárolódik, a kígyóember törött csontú, egy állat bánatában öngyilkos lehet… mind-mind téves állítás! Gaál István könyve elmondja, miért. A mostanában méltán népszerű „x tévhit” könyveknek akár elődje lehetne ez a kötet. Alcíme még jobban rámutat erre: Természettudományi koholmányok és balítéletek. A tartalma pedig több száz állítás és cáfolata, amelynek egyike-másikja igen ismerős lehet az olvasó előtt. Sok pedig ismeretlen, mert oly rég kiveszett. Bizony, nem túl új könyv ez, mint említettem, a mai sorozatnak elődje lehetne. Így kerülhetett bele koholmányként a kontinensvándorlás. Egyébként hasznos és érdekes könyv, alsóban olyan sokszor vettem ki a könyvtárból, hogy végül úgy döntöttem, megveszem valahol (ez a hely az antikvárium volt). Ebben az időben nagy kedvencem volt a kriptozoológia - hamarosan egy másik könyv is jön majd, teljesen ebben a témában -, igaz, ennek a könyvnek szó szerint csak egy-két fejezete vág a témába, azért ez is közrejátszott, hogy tetszett.
            Alapos, érdekes, olvasmányos könyv, kicsit (tényleg nagyon kicsit) hasonlít Ráth-Végh Istvánra, csak itt hiányzik a szatirikus hangvétel. Érdemes elolvasni annak, akit érdekel a természettudomány.
                    
8/10

2012. január 6., péntek

Gyorsan, könnyen, képpel: Az ember – képes enciklopédia kritikája

Az ember - képes enciklopédia

Az ember hihetetlenül összetett lény, és minden ember érdeklődik a saját faja iránt. Az ember – képes enciklopédia, melynek főszerkesztője Robert Winston, segít megválaszolni a kérdéseinket, legyen szó az emberi testről, népekről vagy akár az elme rejtelmeiről.
            Ha kezedbe veszed ezt a – kissé súlyos – kötetet, a borítóról hatalmas emberi szem mered az arcodba. Az írisz mintázatait megcsodálva kíváncsian nyitod ki a könyvet, és bármelyik oldalnál is üssed fel, láthatod, hogy kétharmad rész képhez aránylik az egyharmad rész magyarázó szöveg. A képek azon kívül, hogy hatékonyan magyaráznak, nagyon szépek is.
Térdízület
Tegyük fel, hogy éppen a látást bemutató oldalon nyílik ki a könyv. Fölül rövid bevezetés, középen egy nagy szemgolyó fogad minket, melynek minden rétegét, minden apró részét bemutatják a köré írt kis szöveg-csomagok, a sugártestet, a szaruhártyát, a vakfoltot, az üvegtestet, a látóideget, a lencsét, a pupillát, a kötőhártyát, a szemmozgató izmot, a sárgafoltot, az érhártyát, az ínhártyát, a retinát és az íriszt. A nagy szemgolyó körül kilenc kisebb kép vagy képcsoport található, mind magyarázattal ellátva, így például megmagyarázza a fókuszálás működését, a pupilla izmainak szerepét abban, hogy megfelelő mennyiségű fény jusson a szembe, és a könnyezés mechanizmusát. Egy kis szövegdoboz képpel illusztrálva az íriszazonosítást ismerteti. Három nagyobb szövegcsoport tárgyal különböző nagyobb témákat: „Hogyan látunk?”, „A szem védelme”, illetve „Az önműködő szem”. Lapozzunk, és további két oldalon keresztül ismerkedhetünk a szem mozgatásával és a képek feldolgozásának folyamatával – ha nem baj, ezt nem részletezem.
A könyv négy nagyobb részre oszlik: Test és elme, Kultúra és társadalom, A Föld népei és A jövő. Leghosszabb A Föld népei, amelyben kontinensenként ismerkedhetünk meg az ott élő népekkel, rövid kis cikkekben. Szinte azt mondhatnám: címszavakban. Sokszor sajnálja az ember, hogy nem részletesebben, de hát ez elvégre mégis csak egy enciklopédia, nem lehet benne „minden”. A második legnagyobb rész a testet ismerteti, a kultúrának, az életciklusoknak és az ezekhez kapcsolódó szokásoknak, a társadalomnak és az elmének rövidebb részek jutnak, és az említett negyedik „nagy” rész, a jövő pedig csak pár oldalt tölt be. Mindig azt mondhatjuk: sajnos, mert egy-egy témából akár annyit olvasnánk, mint a teljes könyv. A végén hosszú név- és tárgymutató található.
Amit eddig leírtam, talán mutatja, mennyire tetszett a könyv. Jó ötlet, szép, igényes kivitelezés. Amit sajnáltam, hogy néha kicsit túl szófukar. Kedvcsinálónak azonban tökéletes. És a ráadás: a könyvet akciósan 4000 Ft-ért meg lehet szerezni az Alexandrában. Csak azt mondhatom: rajta.

9/10



Most pedig beszéljenek a képek! (bocsánat, hogy némelyik kilóg)


Nagy magyarázó ábrák, szépen megkomponált oldalpárok
A kis szövegdobozokban érdekes információkat olvashatunk...
Szakszerű bemutatás, tömören, egyszerűen
A könyv albumként is beválik - jó néhány egész oldalas illusztrációban is gyönyörködhet az olvasó

2012. január 2., hétfő

Bakiparádé és házasság – a Szent Péter esernyője című könyv kritikája


Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője című könyvét mindenkinek illik ismernie. Kötelező olvasmány. Én személy szerint leginkább egy krimihez hasonlítanám. Több szálon fut, melyek azonban nem igazán egymás mellett, inkább egymás után haladnak. Olvasás közben sok kérdés merül fel az emberben, ezekre kivétel nélkül választ fog kapni; hogy ez erény vagy hiba, arról lehetne vitatkozni. A fordulatok eleinte meglepőek, aztán kezdenek kiszámíthatóvá válni. Nemzedékek szerencsétlenkedésének lehet tanúja az olvasó, míg a nyomozásig eljut, amely az esernyő után folyik. Az esernyő végső hollétét végig tudjuk, azonban így még érdekesebb az útját végigkövetni. Eközben vicces és groteszk események sora folyik le a szemünk előtt, melyeken feljajdulunk, de röhögőgörcstől nem kell tartani.
            A történet maga jó és izgalmas, de a befejezés nekem nem tetszett. A könyvben végig mindent elrontanak, az író pedig a szerelmi szálat rontotta el. A végén a „tetszik”, „egész jól néz ki” az, amit szerelemnek állít be, és a boldog házasság alapjának mutatnak. Korhadó fából hajót építeni lehet, de nem tanácsos, mert előbb-utóbb elsüllyed.
Spoiler következik!
               Az „esernyő nélkül is szeretem” pedig rossz húzás volt. Erre azt lehet mondani, hogy hát persze öcsém, pár napja ismered, persze hogy. És akkor összeházasodnak, és ők ezt rontották el. A kérdés, hogy hosszútávon működhet-e egy ilyen házasság. Mindenesetre ez mér nem lenne olyan vicces. Hogy ha nincs esernyő, de még „dúl a láw”, az mire biztosíték? Na mindegy.
               Spoiler vége!
Tehát egy jó regény, érdemes elolvasni, a fogalmazása kitűnő, de a vége átcsap tündérmesébe, és minden szálat lezár, kivéve azt, hogy vajon boldogan élnek-e, míg meg nem halnak. Ezt félretéve Mikszáth egy értékes alkotást tett le az asztalra, bátran tessék érte nyúlni. Annak sem lesz megerőltető, aki nem egy könyvfaló, ha meg mégis, az már tényleg… furcsa. Mikszáthnak nagyon jó stílusa van, már tervbe vettem más írásainak elolvasását is.
Ja, és még valami: a könyv irodalmi értéke nem annyira magas, hogy ne lehessen „klasszikus ponyvaként” tekinteni rá. Szórakoztató irodalom, melyben az esernyőtisztelet örök érvényű jelkép. Valószínűleg egy kellemes emlék marad, attól függetlenül, hogy a sztorit már nem igazán fogja tudni felidézni az ember.

8/10